Jobaháza Község Sportegyesülete

Jobaháza Község Sportegyesülete

1992. július 16-án alakult meg elnöke Böröczki Sándor lett.
Egyesület Elnöke: Varga Zoltán

A faluban a sportot a foci jelentette és jelenti ma is. Kezdetben a Kossuth utca déli végén lévő réten volt a focipálya. Ebben az időben Török László foglalkozott nagy lelkesedéssel a fiatalokkal.

1967-ben öltöző készült az új pálya mellett a Vasút utcában. Egy-egy mérkőzésen a falu apraja-nagyja a pálya szélén szurkolt. Meg kell említeni néhány emlékezetes labdarúgót: Csizmazia Jenő,Csizmazia Ferenc Németh Antal, Kajtár Jenő.

Az 1980-as évek végén lebontották az akkor már használaton kívüli, nagyon rossz állapotban lévő öltözőt., majd a rendszerváltozást követő évben néhai Csizmazia István kezdeményezésére felépült a minden igényt kielégítő új.

Jelenleg a körzeti bajnokságban játszanak a felnőttek , az utánpótlás , valamint az öregfiú csapat. Az egyesület elnöke és fő mozgatója Varga Zoltán alpolgármester, illetve több segítő és támogató személy is.

Az egyesület működését támogatja a Jobaháza Sportegyesület Alapítvány. Adoszam: 1 8526516-1-08

 

Tájákoztató az SE. 2011-2012 évi Társasági Adós Pályázatáról megtekinthető itt >>>

Kapcsolat

9323 Jobaháza,
József Attila u. 3.

Telefon: 96/282-236
Fax:     96/534-057
Mobil: 06-30 /2805181

Ügyfélfogadás:

Hétfőtől-csütörtökig   8:00-16:00
Pénteken                     8:00-13:00

Térkép

A község a Győr-Sopron 85-ös számú főútvonaltól 3 km-re fekszik. Ugyanekkora távolságra érhető el a Győr-Sopron vasútvonal is.

 

Közérdekű

Rendőrség Csorna
 107 vagy   260-007

Kovács Gyula KMB
(Körzeti Megbízott)

Tűzoltóság Csorna
 105 vagy   260-558

Mentők Csorna
104 vagy   261-444

Civilek

Kérem támogassa  jobaháza Község alapítványait adója 1%-val:
Jobaháza Jövőjéért Alapítvány - a felsőfokú tanulmányokat folytatók tanulmányait támogatja

1 8526509-1-08

Jobaháza Sportegyesület Alapítvány - az egyesület működést segíti

1 8526516-1-08